Ekkor rendezhet olimpiát Magyarország – ehhez politikai konszenzusra is szükség van

„Hiszek abban, hogy lehet egyszer egy olyan nagy ügy, amelyért mindenki összefog és hasznot hoz az országnak.”

Bodonyi Dóra kissé csalódottan értékelt azt követően, hogy Kozák Danutával bronzérmet szereztek a kajak kettesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián.
„Nyilván nyerni szerettünk volna, ugyanúgy, ahogy mindenki más” – mondta a szolnokiak 27 éves versenyzője, aki első olimpiáján szerepel.
„Sajnos elrontottuk a rajtot. Amúgy sem rajtolunk jól, de most sikerült alulmúlnunk önmagunkat. Aztán a táv második felében már jöttünk fel, de az új-zélandiak nagyon jól bírták, miután a rajtban nagy előnyt szereztek. Az Eb-n másfél másodperccel megvertük a lengyeleket, most ők is előttünk zártak. Egyébként jó páros, minden évben dobogóra állnak” – mondta Bodonyi Dóra.
„Sajnos most ez ennyi volt, de szerencsére van még javítási lehetőségünk. Dana egyesben és négyesben is vízre száll még, én pedig a négyes tagjaként. Úgy érzem, hogy a négyesre át tudom majd fordítani ezt magamban, és még éhesebben tudok majd odaállni” – tette hozzá az ötszörös világbajnok kajakos. Kozákék mögött Csipes Tamara és Medveczky Erika kettőse lett a negyedik.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás